Sokszor elhatároztam már,h blogolni fogok, de igazán csak most szántam rá magam. Kéne valami jó kis nyitó-szöveget irnom, de nincs erőm...

Dühös vagyok! A Legjobb Barátnőm azt állítja, és hiszi,h a barátja Velem csalja Őt, s azt gondolja, hogy Én féltékeny vagyok Rá. Tévedésben él… Jó, persze, jóban vagyok a sráccal –akit itt nevezzünk T.-nek -,de semmi sem történt köztünk. Mikor T. az osztályunkba került Velünk lett jóban legelőször, s később kiderült, hogy közel lakik hozzánk, elkezdtünk együtt járni suliba, összebarátkozunk… még jobban. Meghitt pillanatokat éltünk át éjjeli sétákkal, egymás cirógatásával és érdekes beszélgetésekkel. Barátok voltunk. Ennyi. Semmi több. Aztán barátnője lett, egyik napról a másikra, hirtelen...mi pedig eltávolodtunk. A Barátnőm ennek örült mivel Ő végig azt hajtogatta nekem, hogy szakítsam meg vele a kapcsolatot, hisz’ csak kihasznál,… mert Ő „féltett” engem. T.-vel ezek után alig beszéltünk már, s ugy tűnt én nem hiányzom neki, én pedig nem akartam kelletlenül beleavatkozni az életébe. A Barátnője hónapok után azzal az okkal szakított vele, hogy szabad, menyjen hát C-hez, a barátnőmhöz, mert míg én félrevonultam, ők nagyon is összemelegedtek. És összejöttek, annak ellenére, hogy szerinte T. iszik, füvezik, és mindenkit kihasznál. Együtt vannak/voltak,és először öröm volt rájuk nézni.. szerették egymást. Még én is örültem nekik, annak ellenére, hogy mérges voltam a barátnőmre,... és valahol mélyen talán többet éreztem barátságnál T.-iránt. Aztán pár hónap elteltével valahogy nekem kezdte irogatni T. a gondját. Tanácsot adtam neki… stb, mert úgy gondoltam, a barátja vagyok… de aztán valahogy ismét bensőségesebb lett minden. Fogta a kezem, ha mások nem láttak, simogatott, mikor mások nem tudtak róla, és hajnalig SMSeztünk.. titokban. Mint régen…